Elszenvedte első vereségét az ifjúsági csapatunk,5:2 arányban jobbnak bizonyult a vendég Szikszó-Tomor Lak gárdája a két gólon Pásztor Péter és Váradi Ferenc osztozott.
Hétközi fordulóban ismételten csak döntetlent játszottunk hazai környezetben.De itt a javítási lehetőség mert a szombati bajnoki mérkőzésünket megint saját otthonunkban játszuk ami eddig nem igazán volt előnyés nem mellékesen azt a Szikszó-Tomor Lakot fogadjuk aki eddig nem talált legyőzőre és vezeti veretlenül a bajnokságot.
Az eddig hibátlanul szereplő Szikszó-Tomor-Lak elleni bajnoki mérkőzésünket a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Petus Pál (1962.01.27.) vezeti. A játékvezető asszisztensei Szoboszlay Péter és Újhelyi Tamás lesznek.
Csapatunk kíváló kapusának Szemán Imrének és feleségének megszületett Bence nevű kisfiuk.A vezetők és a csapat,valamint a Bükkábrányi szurkolók nevében tiszta szívből gratulálunk és jó egészséget kívánunk!
Az ifjúsági csapatunk továbbra is tartja jó formáját és még veretlen a bajnokságban,mivel a tegnapi Edelény elleni mérkőzésen 2:2-es döntetlent ért el,és ezzel a Felsőzsolca mögött második helyezett a tabellán!A gólokat Vida Péter és Pásztor Péter szerezték.Szép volt fiúk és további sikereket kívánunk!Hajrá BSC!